Hírek

15 feb
Kínai Holdújév kirakatkiállítás
A kínai Tavaszi Fesztivál keretében a Tiencsini Képzőművészeti Akadémia 39 művészének alkotásaiból nyílt kiállítás február 12-én Debrecenben, a Piac utca 28/c alatti üzlet kirakatában. A tárlatot az egyetem Konfuciusz Intézete, a Tianjin Foreign Studies University és a város közösen szervezte.
10 feb
Online érettségifelkészítők a TTK-n
Idén az egyetemi e-learning rendszeren keresztül tartja az emelt szintű érettségire felkészítő képzéseit biológiából, fizikából, földrajzból, kémiából és matematikából a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. A foglalkozások ingyenesek.
09 feb
Együttműködési megállapodást kötöttek
Az oktatás és kutatás mellett a nagy pontosságú VHM szerszámgyártás és a nanotechnológiás szerszám-bevonatolás területén megvalósuló közös fejlesztési tevékenységre is kiterjed az a megállapodás, amelyet a MIKRON cégcsoport és a Debreceni Egyetem képviselői írtak alá hétfőn.
05 feb
Várkonyi István „az év embere”
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Infektológiai Klinika megbízott igazgatója nyerte „Az év embere” díjat 2020-ban, a járványhelyzetben végzett munkájáért. Várkonyi István az elismerést február 4-én vette át Debrecen polgármesterétől.
04 feb
Egyetemi program a turizmusért
Helyi és nemzetközi partnerek bevonásával oktatói programot dolgoz ki a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara az egészségturisztikai oktatás fejlesztése, átszervezése, a hallgatók külföldi tanulmányi és későbbi munkavállalási lehetőségeinek erősítése érdekében.
03 feb
A Covid jogi hatásait is vizsgálták
A koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesésnek a bűncselekmények számára gyakorolt hatásáról is szó esett azon a nemzetközi büntetőjogi tárgyú konferencián, amelyet a Debreceni Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem jogi karainak szakemberei szerveztek.
02 feb
Online nyílt nap az Informatikai Karon
Interaktív rendezvényt tart az informatika iránt érdeklődő felvételizőknek a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. Az IK képzési és kutatási kínálata mellett a kar közösségi életéről, valamint az elérhető ösztöndíjakról és mobilitási programokról is tájékoztatják a középiskolásokat.
01 feb
Új képzésekről döntöttek
Oktatási ügyekről, szabályzatváltozásokról, valamint új képzések létesítéséről és indításáról döntött január 28-án a Debreceni Egyetem legfőbb döntéshozó testülete. A Szenátus tagjai elektronikusan szavaztak.
01 feb
MÉK: az alapszaktól a doktoriig
Online nyílt napot és felvételi tájékoztatót tart a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar február 1-jén, hétfőn délután öt órától. Az agrárium iránt érdeklődő középiskolások és szüleik virtuális látogatást tehetnek a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán.
29 jan
Pilot kutatólabort épít az egyetem
Mintegy négymilliárd forintból alakít ki biotechnológiai pilot kutatólaboratóriumot a Debreceni Egyetem. A kutatás és gyártás 2023-ban indulhat meg a létesítményben, amely nagyban elősegíti a Debrecenben megépülő Nemzeti Oltóanyaggyár létrehozását.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.