Hírek

28 már
Az epigenetikai ABC megfejtése
A növények epigenetikai mechanizmusait és a változó környezethez való alkalmazkodásban betöltött szerepüket vizsgálják a Debreceni Egyetem Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ kutatói. A nemzetközi együttműködésben végzett kutatások a környezeti változásokkal toleráns, illetve azokkal szemben ellenálló növényfajták létrehozását is segítik.
25 már
Konferencia a tudományos utánpótlásért
Az intézmény graduális képzésben résztvevő hallgatói és kutatói számára rendezett a doktori képzést népszerűsítő konferenciát csütörtökön a Debreceni Egyetem Doktorandusz Önkormányzata a Főépület Aulájában. Az eseményen Hankó Balázs, az ITM helyettes államtitkára is előadást tartott a megújuló felsőoktatásról.
24 már
Fejlesztések a versenyképes felsőoktatásért
A fiatal kutatók támogatási rendszerének megerősítéséről állapodott meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Doktoranduszok Országos Szövetségével a Debreceni Egyetemen. Az eseményen bemutatták az elmúlt 5 évben mintegy 8 milliárd forintból megvalósult infrastruktura-fejlesztéseket, és a jövőbeni lehetőségekről is beszélt Hankó Balázs helyettes államtitkár.
23 már
Ipari forradalom a Műszaki Karon
Tovább erősíti ipari kapcsolatait és Siemens oktatótermet hoz létre a Debreceni Egyetem Műszaki Kara a Mechatronikai Tanszék oktatási-kutatási kínálatának bővítésére. A kezdeményezéshez indulásként jelentős, csaknem 60 millió forint értékű műszer-, szoftver- és eszközadománnyal járult hozzá a cég. Az erről szóló megállapodást szerdán írták alá a Főépület Karácsony Sándor termében.
23 már
Innovatív kutatások a házigalamb-tenyésztésben
A hazai házigalamb-tenyésztés fejlesztése a célja a Debreceni Egyetem Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központjában folyó széleskörű vizsgálatoknak. A genetikai és genomikai kutatások a precíziós technológiák bevezetését és a különleges hústermékek fejlesztését is támogatják.
23 már
Nemzetközi fókuszban a digitalizáció
A Debreceni Egyetem digitalizációs törekvéseiről egyeztetett az intézmény vezetőivel az OECD oktatási igazgatóságának felsőoktatással foglalkozó részlege a Minőségi digitális felsőoktatás biztosítása Magyarországon című projekt keretében. Az egyetem szakemberei és hallgatói kedden online megbeszélést folytattak a nemzetközi szervezet munkatársaival.
22 már
Megjelent a Publicationes Mathematicae Debrecen 100. kötete
A Debreceni Egyetem Matematikai Intézetének gondozásában és munkatársainak szerkesztésében megjelenő Publicationes Mathematicae Debrecen tudományos folyóirat a 100. kötetét adja ki az idei évben. A száz kötet mintegy 4000 publikált dolgozatot jelent, több ezer szerző munkájának legjavát.
22 már
Elismerések az egyetemi szakembereknek
A Debreceni Egyetem munkatársai rangos állami kitüntetéseket vettek át a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából. A Magyar Érdemrend tiszti- és lovagkeresztjét Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, miniszterhelyettes adta át a Pesti Vigadóban tartott csütörtöki ünnepségen.
22 már
Hallgatói módszerek a kutatásokban
Módszertani konferencián mutatták be tudományos kutatásaikat a Népegészségügyi Kar dietetikus, gyógytornász és komplex rehabilitáció szakos hallgatói a Kassai úti campuson. Az esemény névadó ünnepség is volt: a szakmai tanácskozás ezen túl a kar néhai oktatójának, Cseri Juliannának a nevét viseli.
21 már
Új kihívások előtt a szociális munkások
A szociális munka világnapja alkalmából tartottak szakmai konferenciát a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán, ahol a gyakorlatorientált képzés és a tudományos tevékenység eredményeinek bemutatása mellett díjazták a karral együttműködő partnerintézményeket.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.