Sm@RT hazai workshop

A Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Debreceni Tangazdaság és Tájkutató Intézet konzorciumi partnerként vesz részt a nemzetközi, tematikus hálózaton alapuló Sm@RT projektben.

A kiskérődzők innovatív technológiáival foglalkozó program ötödik hazai workshopját, a projekt egyik hazai innovatív gazdaságában, a törteli Sebők Családi Gazdaságban rendezték. A délelőtti tréning folyamán az érdeklődők megismerhették a gazdaság történetét és tenyésztési rendszerét. Ezt követően Minárovics Máté az állattenyésztési ágazat vezetője és ifj. Sebők Mihály bemutatták a Gazdaságban használt innovatív technológiákat. A résztvevők megismerték a takarmánykeverő és -kiosztó kocsi működését és betekintést nyertek a telepirányítási rendszer működésébe is. A Gazdaságban használt Gallagher eszközök használatával bemutatták az állatok mérlegelését és válogatását.  

A délutáni workshop alatt a résztvevők betekintést nyertek a projekt előre haladásáról Dr. Klein Renáta előadásában, majd a projekt hazai vezetője Dr. Oláh János tudományos főmunkatárs a projekt norvégiai transznacionális workshopján szerzett tapasztalatokat osztotta meg a közönséggel. A rendezvény 35 résztvevője tartalmas szakmai napot töltött el Törtelen.   


 

Legutóbbi frissítés: 2023. 11. 20. 11:06