Történet

2014. február 6-án jött létre az Agrártudományi Központ (ATK) a Debreceni Egyetem agrárágazati szolgáltató egysége. Célja az Észak-Alföldi Régióhoz tartozó három megye élelmiszergazdaságának fejlesztése az egyetemi erőforrások felhasználásával a gazdasági, a kormányzati, az önkormányzati és civil szférákkal együttműködésben.

Az Agrártudományi Központ a korábbi Agrártudományi Centrum kutatóintézeti egységeiből jött létre: a Karcagi Kutatóintézetből (KKI), a Nyíregyházi Kutatóintézetből (NYKI), a Debreceni Tangazdaság és Tájkutató Intézetből (DTTI), valamint a Debrecenben lévő egyéb kutatási és szolgáltató egységekből: az Agrometeorológiai és Agroökológiai Monitoring Központból (AAMK), a Területfejlesztési Regionális Egyetemi Tudásközpontból (TRET), a Kutatási és Fejlesztési Intézetből (KFI), az Észak-alföldi Regionális Szaktanácsadási Központból (ÉARSZK), továbbá a Szak- és Felnőttképzési Központból (SZFK). A Központ tevékenysége igazgatásában, működtetésében részt vevő szervezeti egysége az ATK Főigazgatói Hivatal volt.

2016. június 1-jén az Agrártudományi Központ jogutódjaként jött létre az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság (AKIT) nem önálló jogi személy, a Debreceni Egyetem szervezeti keretén belül működő, a Gazdálkodási Szabályzat 6. § (4) bekezdés ba) pontja szerint gazdálkodási jogkörrel rendelkező szervezeti egység.

Az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság az Agrártudományi Központ egységeiből jött létre 2 kutatóintézettel, a Karcagi Kutatóintézettel (KKI) és a Nyíregyházi Kutatóintézettel (NYKI), valamint 1 tangazdasággal, a Debreceni Tangazdaság és Tájkutató Intézettel (DTTI).

2021. február 1-től az Agrár Kutatóintézet és Tangazdaság 2 kutatóintézettel, az Újfehértói Kutatóintézettel (ÚJKI) és a Nyíregyházi Kutatóintézettel (NYKI), valamint 1 tangazdasággal, a Debreceni Tangazdaság és Tájkutató Intézettel (DTTI) folytatta tovább működését.

Az AKIT tevékenysége igazgatásában részt vevő szervezeti egység az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Főigazgatói Titkárság.

Legutóbbi frissítés: 2024. 01. 15. 10:13